Made in Hungary Stratégia

 

Évi egy-két százalékkal is növelheti a hazai összterméket a Made in Hungary Stratégia meghirdetése – vélekednek civil gazdasági érdekvédelmi szervezetek.

A 2000. évi hannoveri világkiállításon tűntek fel a nemzeti pavilonokban a Made in Germany, Made in Italy, Made in Paraguay Strategy című brosúrák. A kis füzetekből kiderült: egyes országok fontosnak vélik, hogy erős iparuk legyen, és termelés folyjon az igényes ágazatokban. Ennek az állami stratégiának a hatására erősödtek meg az úgynevezett technológiai vállalatok, amelyek a már bevezetett márkanevekkel – természetesen e márkanevek tulajdonosvállalatának szervezésében – dobják piacra magas nívójú termékeiket.

Így készülhet a japán Mitsubishi gépkocsik karosszériája Hollandiában, vagy éppen a Sony elektronikai termékei Székesfehérváron.

 

Hazánkban az utóbbi két évtizedben felemásan fejlődtek a termelőágazatok. A nyolcvanas évek végén a gazdaságpolitikusok liberalizálták a külkereskedelmet, így a leomló vámhatárokon beözönlött a nyugati ipar termékáradata. Ugyanekkor a szovjet piac fizetésképtelensége miatt leállították a KGST-export nagy részét. Így gépsorok váltak ócskavassá, gyárak hasznavehetetlen ingatlanná. A kilencvenes évek elején tömeges lett a munkanélküliség.

 

A tervutasításos gazdaság romjain a multinacionális vállalatok emeltek új létesítményeket: ez a folyamat már megfelelt a Made in Hungary Stratégia követelményeinek. Ez az irányzat ugyanis közömbös a tekintetben, hogy az adott gyár kinek a tulajdonában van. A lényeg, hogy termelés folyjon a létesítményekben, javuljon a foglalkoztatottság, fennmaradjon – sőt csinosodjon – a munkakultúra. Dél-koreai, francia, német, osztrák nagyvállalatok lendítették föl a termelést a már a bezárás közelében járó üzemekben.

Az irány megfelelő, a mérték azonban elégtelen.

Az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA tavaly ténykönyve, Factbookja szerint hazánk 2006. évi egy főre jutó hazai összterméke 17 ezer 600 dollár. E mutató tekintetében Szlovákia is megelőz bennünket, ők 18 ezer 200 dollárnál tartanak, Csehország pedig a maga 21 ezer 900 dollárjával messze elhúz mellettünk.

Fájdalmas adat: gazdaságunk évi növekedése 2 százalék alá süllyedt, azaz a mérési hibahatáron belül van. Miközben például Szlovákia növekedése túlhaladja a 9 százalékot, de Románia is megelőz minket, az újonnan az Európai Unióhoz csatlakozó kis baltiakról nem is beszélve.

Ezen a bajon az újabb és újabb bevásárlóközpontok építése nem enyhít.

Termelő gyárak építése fontos, és lehetőleg igényes új termékek előállítása. A dán Coloplast, amely Tatabányán már nyitott üzemet egészségügyi segédeszközök gyártásához – ezek a csúcstechnikát képviselik -, nos a dán nagyvállalat ezekben a hetekben nyit új gyárat Nyírbátorban. Az ilyen jellegű terjeszkedést érdemes támogatnia – nem közvetlen pénzzel, hanem adókedvezménnyel – az államnak.

A dunaújvárosi Hankook gumigyár indítása is megfelel a Made in Hungary Stratégia alapelvének, a részletekben megbújó ördög azonban kérdőjelessé teszi ezt a fejlesztést. A dél-koreai cég ugyanis milliárdokat kapott a magyar adófizetőktől, termékeinek elhelyezése pedig a piacon bizonytalan.

A Made in Hungary Stratégia új irányt is nyithat a gazdaságfejlesztésben: a hazai kis- és középvállalkozások bevonásával színesítheti a hazai ipart. Ezen belül – alkalmazkodva hazánk gazdasági adottságaihoz – az élelmiszeripar fejlesztése előtt nyithat távlatokat. Még a nyolcvanas évek elején 8 millió sertés hízott a hazai gazdaságokban, ma ez a szám 3 millió. Az ágazat lesoványodása vágóhidak, húsfeldolgozók bezárásával járt. A Made in Hungary Stratégia első követelménye lehet, hogy főként az élelmiszeripari termékeken olvashassák mind a hazai, mind a külföldi vásárlók: Made in Hungary.

 

A hivatalos gazdaságpolitika mellett civil társaságok is előrevihetik a Made in Hungary Stratégia ügyét. Elsősorban a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság teheti meg a kezdő lépéseket konferenciák szervezésével. Ez a társaság a magyar tulajdonú gazdálkodást látja fontosnak, ám a nemzetgazdaság jelenlegi gondjain a külföldi tulajdonban zajló ipari termelés is sokat enyhíthet. Idővel a Made in Hungary Stratégia magyar tulajdonú nagyvállalatok, új nemzetközi márkák kialakulását is elősegítheti.

 

A Made in Hungary stratégia meghirdetése és hivatalos bátorítása már az első évben egy-két százalékkal fokozhatja a hazai össztermék növekedését – remélik egyes közgazdászok.

 

 

 

 

Balassit és Hamvast is fordít a londoni irodalmár

 

MR1-Kossuth rádió – Határok nélkül

Éppen Hamvas Bélát fordít, de átültette már angolra Móricz Zsigmond, Örkény István, Herczeg Ferenc műveit. Peter Sherwood verseket is átkölt: Balassi Bálint, Somlyó György, József Attila, Pilinszky János mellett, olyan kortárs költők műveit is olvashatóvá tette az angolszász világban, mint Tóth Krisztina, Takács Zsuzsa. A 61 éves irodalmár, aki elsősorban tudósnak tartja magát, 1956-ban gyerekként szüleivel hagyta el Magyarországot, később több mint három évtizeden át londoni egyetemi oktatóként működött, az utóbbi évben amerikai egyetemen tanít. A napokban Budapesten járt, akkor találkozott vele Molnár Pál. Hallgassa meg!

Peter Sherwood: - 50 évet töltöttem Angliában. Ott nevelkedtem és 35 éven át, ott tanítottam. Ha minősíteni kell magamat, akkor angol értelmiséginek tartom magam.

- És egy angol értelmiséginek, miért fontos, hogy a magyar irodalom, angolul is olvasható legyen?

- Nekem ez az életemnek, az egyik legfontosabb feladata, hogy közvetítsek a magyar és az angolszász kultúra között. Ennek sokféle formája van, például szótárszerkesztő is, vagyok. Rendkívül fontos feladat, mert szükség van arra, hogy nagyon jó minőségű, angol-magyar, magyar-angol szótárak legyenek. Amikor alkalmam adatott, Országh Lászlónak segíteni.

- A híres szótárszerkesztőnek.

- Akkor ezt, a 80-as évek folyamán, nagy készséggel tettem. Aztán később, a 90-es évek végén, az Oxfordi Egyetemi Kiadó, egy másik szótár szerkesztésére kért fel, ezúttal főleg én csináltam, egyedül.

- Ön, aki 8 éves korában, szüleivel, 1956. után hagyta el az országot, vonzódik a magyar kultúrához. De miből gondolja, hogy az angolszászok érdeklődnek kultúránk iránt?

- Vonzóvá kell tenni számukra. Ez az egyik feladatom.

- Többek között Balassit is fordít. De vajon, az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban, ahol az utóbbi évszázadokban, nem nagyon söpört végig háború, tudják-e, hogy mi az a végváriság?

- Hozzá tartozik az egész feladatkörhöz, hogy az átköltés minősége érdekeltté tegye a közönséget, többek között a bonyolult története iránt. Ez mindig csak a minőség kérdése, mert minden kisebb, sőt esetleg nagyobb kultúrának megvannak az ilyen sajátos bökkenői, de a nagyobb kultúrákét, jobban ismerjük. Ez a különbség.

- "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni." Mondta, József Attila, akit ön, szintén fordított. De ebben a két gazdag országban, megértik-e ennek az üzenetét?

- A bonyolult képhez hozzátartozik az, hogy azt is meg kell magyarázni, amit a magyarok magukról gondolnak, de nem kizárólag azt kell magyarázni a külföld felé. Elképzelhető az, hogy valaki ért Magyarországhoz, a magyar nyelvhez, a magyar történelemhez és vannak sajátos, kifejlesztett, komoly nézetei, amelyek nem mindig vágnak tökéletesen egybe azzal, amit Magyarországon lehet hallani.

- Ön, Észak-Karolinában, egy szláv tanszéken tanít magyart. És ön, aki finnugor témákban is elmélyült és tanulmányt írt, hogyan fogadja ezt az érdekes kihívást?

- Hát ez a helyes kifejezés, hogy kihívás. És ráadásul az is helyes, hogy érdekes kihívás. Hát még nem tudom, hogy ebben a környezetben milyen tevékenységet tudok kifejteni. Feladatom mindenképpen a magyar nyelv oktatása, egyrészt, másrészt minden szemeszterben kötelességem tanítani valamilyen más olyan tárgyat, amely talán egy nagyobb közönséget vonzhat. A finnugor érdeklődésem az abból ered, hogy nagyon érdekes és életre szóló élmény volt az, amikor felfedeztem, hogy a magyar nyelv legközelebbi rokonai Észak-Szibériában vannak. És akkor most már több mint húsz éve tanulmányozom az obi-ugor népköltészetet, több tanulmányt is írtam erről, de Észak-Amerikában ez csak hobbinak számít.

- Ha végignézzük azt a listát, hogy ön miket fordított le angolra az utóbbi évtizedekben és milyen tanulmányokat írt, akkor azt látjuk, hogy óriási szolgálatot tett Magyarországnak, a magyar társadalomnak. Fontos lenne-e, hogy ezt az itthoniak is tudják?

- Előbb is mondtam, hogy angol értelmiséginek tartom magamat és az angolok önmagukat nem szeretik túl hangosan előtérbe helyezni. Munkám értékelését én másokra bízom. Természetesen rendkívül örülök, hogy a magyar kormány el is ismerte egy érdemrenddel munkásságomat 2007 végén, és én továbbra is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a magyar nyelvet és a kultúrát közvetítsem az angolszász világnak.

Peter Sherwood Londonban sajtó alá rendezte két, Kossuth Lajosról szóló szimpózium anyagát, valamint a közép-európai szabadságharcokról és az 1956-os forradalomról szóló dokumentációkat. Az irodalomtudóssal Budapesten Molnár Pál beszélgetett.


(MR1-Kossuth rádió – Határok nélkül)

 

 

Alkotmánypontok

 

10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.

 

29. § (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki (…) őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

 

35. § (1) A Kormány

a) védi az alkotmányos rendet (…)

g) meghatározza az (…) egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről;

 

51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik (…) az alkotmányos rendet (…) sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.

 

67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő (…) erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.

 

 

 

Honi borműveltség…

 

„Gasztrokulturális tradíciók” – írja a galamblelkűen bornírt világmegváltó. És elégedett is önmagával. Tett valamit, mert haladóan, modernül elnevezte a maradit, a megcsontosodottat…

Vendéglátói hagyományok – írhatná, de ez utóbbi nem lenne sem eléggé felvilágosult, sem kellőképpen hatásos. Ezért új, tetszetős elnevezést alkotott…

Ez is valami, ha tényleges, előrevivő ötlete nincsen.

A régi, a valós tartalommal töltött értéket üresíti ki maradi módon: egyszerre bugyuta, egyszerre üde elnevezéssel.

Bugris hevület, gyerekes megfeleléskényszer...

Akadnak, kik Bálint napon keltenek kereskedelmi hisztériát – a tengerentúli kezdetlegességet felfújva. Vagy akik Mindenszentek napján ünneplik a… mit is? Nem tudják, de nem is érdekli őket. „Ünnepelnek”, mert a képernyőn látják, hogy a fejlett világban e napon tajtékozni kell…

Lehet talán, hogy ennél a bennszülött törzsek is jóval magasabb szellemiségű révülésekre jutottak?

Lépjünk túl derűsen az ügyeletes átnevelőkön és áldozataikon.

A magyar bor ünnepeit kell ülnünk, s ehhez nem szükségesek a nekibőszült világmegváltók, s azok bugyuta „marketingjei”, együgyű „projektjei”.

Ünnepelni a bort, ahogy ezt tette már Árpád Munkácsnál, Mátyás Budán vagy éppen Balassi Bécsben. „Jó borokkal töltett aranyos pohárok járjanak mi közöttünk” – írta a reneszánsz költő.

Tokaj, Villány, Badacsony…

Sopron, Somló, Mátraalja…

Eger, Neszmély, Dél-Balaton, Pannonhalma, Etyek…

És ide sorolhatnánk a jelenleg más államhoz sorolt ménesi, vagy a szerémi borvidéket is.

Amelyek magyar borászai a világon egyedülálló értékeket alkotnak.

A tavaszköszöntő örömnaptól: a Bálint napi Balassi-fesztiváltól az őszvégi Szent Márton napi borünnepig sok alkalom kínálkozik arra, hogy eme valódi értékeket fényezzük, üdvözöljük, éltessük.

 

 

 

 

Elhanyagolt nagyváros

 

„Én, … esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és szolgálati titkot megőrzöm; megbízatásomhoz híven páratlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel (a nagyváros) javát szolgálom.”

Ekként hangzik a polgármesteri eskü szövege.

Az esküszövegben  említett Alkotmány kimondja: „10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.”

Egy európai városban az úttestről már régen lekoptak a közlekedési jelek. A terelővonal, a záróvonal, a kanyarodást jelző nyíl csupán sejthető.

Európához ez méltatlan.

Lehet, hogy az élethez való jogot e hiány még nem korlátozza, a vagyonbiztonságot azonban jócskán veszélyezteti e jelek eltűnése. 

„…a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel (a nagyváros) javát szolgálom.”

Megfelel ennek az a polgármester, aki évek óta hanyagolja az útburkolati jelek kérdését, számos figyelmeztetés ellenére?

Mire figyel az ilyen polgármester? Saját ügyeire, meggazdagodására? Dácsája építésére, szerelmi ügyeire?

Az eladott közjavakból kapott hatalmas bevételekből még a terelővonalak fölfestésére sem futotta? Netán ez a kizárólag közlekedési rendőrség dolga lenne? Ha igen: a polgármester a hatóságtól is követelheti a rend fenntartását – ha a hatóság hanyag, felületes.

Ha netán egy-egy polgármester az utóbbi évtizedekben többször is letette az esküt, kell-e még emlékezetébe idézni: …a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel (a nagyváros) javát szolgálom…?

 

 

 

 

Újratemetések árnyéka

 

Amikor Kádár János 1986 tavaszán Salgótarjánba látogatott, több száz ember állt a megyei pártszékház közelében, s amikor a politikus kiszállt kocsijából, a tömeg percekig tapsolta.

„Az öreg” – ahogy akkoriban nevezték – ritkán látogatott el a bányászvárosba, s a település mellőzésére jó oka adódott. 1956 decemberében a térség legnagyobb tragédiája történt: a salgótarjáni sortűznek 131 halálos áldozata volt, köztük asszonyok, gyermekek.

Több mint hatvan városunkon söpört végig a politikai sortűz 1956 utolsó heteiben. Ekkor már a Magyar Szocialista Munkáspárt, az MSZMP vezette – szovjet segédlettel – az országot, a párt élén Kádár állt.

Aztán 1958 nyarán, egy börtönudvaron kivégezték az ország legitim miniszterelnökét, Nagy Imrét. Eme, moszkvai évtizedeit illetően bizonytalan múltú férfiút arccal lefelé földelték el, majd később a 301-es parcellába vitték maradványait.

Mindezt az idézte föl, hogy 2007. május 5-én este az állami tévéhíradóban egy kádárista veterán azzal érvelt: bezzeg Kádár olyan korban élt, amikor egykori politikusok földi maradványait nem lopták ki a sírból…

Nem.

Ám sortüzek, kivégzések, évtizedekig tartó politikai börtönbüntetések, titkos megfigyelések, eladósodás, demográfiai baj, és egy sor egyéb politikai jellegű katasztrófa akkor sújtotta társadalmunkat.

Kádár 1986 tavaszán nagy tapsot kapott Salgótarjánban.

Vélhetően nem azoktól, akiknek férjét, apját, feleségét, gyermekét agyonlőtték a Magyar Szocialista Munkáspárt akkor vezetősége által jóváhagyott sortűzben. Mások tapsoltak, talán azért is, hogy kifejezzék: a Kádár mellett ácsorgó megyei politikusokkal szemben(!) Kádárt megtapsolják. „Proteszt-taps” – talán ilyen jellege is volt az ünneplésnek.

Három évvel később Nagy Imrét újratemették.

Ezekben a történelmi órákban Kádár talán a bőröndjén ült budai házában, és várta, hogy érte jöjjenek – ahogy az ő idejében Rajkért (is) érkeztek a terror legényei egykor. Az Andrássy út – Népköztársaság útja – 60. ekkor már egy ifjúsági szervezet háza volt, oda nem vitethette volna Grósz Károly. És nem is vitette sehová.

Később, amikor Kádárt temették, díszmenet vonult a Rákóczi úton, mert dísztemetést kapott ő is, Nagy Imre után.

2007 májusában – egy bűntény következtében – fölmerült Kádár újratemetése.

Ünnepi, mégpedig!

Néha a történelem is perverzióban csapong.